Janka ajándékából ~ December

Az elsők között került az olvasandó blogok listájára Jankaland. Hónapok óta követem az eseményeket, amikbe belecsöppen, drukkolok érte, irígykedem és csodálom.
Hogy, hogy nem, nála mégsem voltam állandó követő. És most ez jól is jött, mert midőn kis hazánk legújabb designere lett, ebbéli örömét kifejezve a 100. követőjének (és a 3 leggyorsabbnak, aki lecsap a cuponjára és egy szerencsés kisorsoltnak is) elküldte első készletét, a Christmas at the North Pole-t


Édes kis rajzolt elemeket tartalmaz. Ami csodaszép, és mindig is tetszettek az ilyenek, viszont valahogy teljesen más kezelést igényel, mint pl. egy virágos-csipkés készlet, amiből csak rakom-rakom az elemeket  és úgy a szép.
Ez viszont a visszafogottságot szereti.
Ami nekem nem erősségem.
Én szeretnék minnél többet megmutatni 1-1 készletből.

Így sikerült.

Lili találkozása a Télapóval.
Mivel az ovis mikulásról lemaradt, ezért hazatértünk után igyekeztem pótolni ezt. Elmentünk a Plázába, ahová beköltözött a Tálapó házastól-mindenestől, és lesi az áldozatait, akikből verset tud kicsikarni 1 szem szaloncukor fejében. Lilim elmondta neki a verset, elbeszélgettek, hogy meg volt-e elégedve az ajándékával (azóta is mindenkinek azt újságolja, hogy a Télapó meghallotta, mit szeretne tőle kapni és meg is kapta :)), jó gyerek-e, meg hasonló kardinális kérdések....

A vers, amit elmondott, pedig ez volt:
Czeglédy Gabriella: Télapó az úton

Szarvas húzza szélsebesen
Télapóka szánkóját.
Száguld a nagy hómezőkön,
el is hagy már hét határt.

Ajándékok szépen, sorban
a hatalmas zsákokban.
Télapóka becsempészi
a cipőkbe suttyomban.

Sietős az útja nagyon,
rövid már az éjszaka.
Várja őt az ablakokban
még sok üres kis csizma

Mondanám, mivel Lili igen sok betűt nem mond rendesen, első halláskor mélyen elgondolkodtam, mi a fene lehet az a "szusszomban"? Kellett vagy 2-3 perc, mire nagy nehezen rájöttem, hogy a suttyomban. Azóta is fülig ér a szám, mikor ehez a részhez ér :))))

2 megjegyzés:

Janka írta...

Na, még egyszer nekifutok, mert az előzőt nem küldte el :(

Nóri, nagyon jó lett az oldalad. Tetszik, hogy keretet csináltál a szalagból és hóesést a pelyhekből. Talán te magad azért nem vagy vele elégedett, mert nem ezt a stílust szoktad meg magadtól. Tudom, milyen nehéz olyan készletből dolgozni, ami annyira nem a te stílusodra van kitalálva. Ugyanakkor viszont kihívás is, hiszen rá vagy kényszerítve, hogy valami mást próbálj ki, mint amit addig megszoktál magadtól. Kimozdulsz a biztonságos kis világodból, és kísérletezel :) Ez jó! Próbáld ki többször is!

erzsocica írta...

Klasszul sikerült, kedvencem alul a blendingelt fotó!