Míg nem volt gyerekem, valahogy nem telt az idő. Éltem az életem, minden olyan könnyed és felhőtlen volt. Ami, mondjuk így, ahogy leírtam, már nem igaz ... de mások voltak az értékrendjeim.
Aztán jött Lili, mint életem ajándékcsomagja, ahogy szoktam volt neki mondani. Azóta csőlátású anyatigrissé avanzsáltam.
Mikor kicsi volt, azt hittem, sosem lesz óvodás.
Meg hol van még az az iskola is...?
Aztán itt vagyok, hogy mindenkit a környékbeli (és környéken kívüli) iskolákról kérdezgetek, hogy melyik, milyen, mert jövő ilyenkor már...hajjaj!
Arról egyenlőre nem is akarok tudni, bele sem akarok gondolni, hogy valaha úgy fog elmenni itthonról, hogy nem együtt lépünk ki a házból. És nélkülem, busszal, saját kulcsával jön haza. Netán még nem is egyedül....vagy haza sem jön, mert amott alszik. Uhhhhh.....
Aztán meg, mi lesz, ha olyan szakmát választ, amit városunkban nem is tanítanak? Megy másik városba, koleszba, albérletbe?
De menjen....élje szabadon az életét, nem akarom magamhoz láncolni, ismerem, tudom, milyen az, mikor egy szülőnek olyan elvárásai vannak, hogy a gyerek nem érzi szabadakaratúnak magát. És nem mer lépni. Nagyot. Most meg már úgyis késő. Pedig jobb lenne. Ilyen ez...igen..mióta Lili megszületett, repül az idő. Úgy látszik, a gyerek katalizátor a szülő és az idő között.
River~Rose-nak a lánya elhagyja a várost. Elmegy egyetemre. És ugye, az USA nagyságát nézve nem semmi távolságok vannak ott. Ez az elválás-elválasztódás ihlette ezt a fantasztikus készletet. Imádom, minden elemét és papírját. Megy a 'maradó' mappámban.
Az idézetet pedig direkt Bobbie-nak választottam.
|Credit|
Készítettem még egy másik oldalt is, azt a scraplift kihívásra. Ez annyiban tér el a megszokottól, hogy mindekinek más-más oldalt kell liftelni, amit Random bá' dob. Én
Chookie - Princess photoshoot képét kaptam.
