SuzyQ - Raindrops & Rainbows - Szökőkút

A június végi Tiszavirág fesztiválra nagyon készültünk. Rengeteg program volt, koncertek, kóstoló utca, sütödék, Hidi vásár, és indítottak hajó túrát, kérész"vadászat" céljából.
Szégyen, nem szégyen, én még kérészt nem láttam életemben. Voltak, akik azt mondták, hogy dehogy nem, csak nem tudtam, hogy az az volt. A fotóklubban, ahová jártam, van egy lány, hát ő fantasztikus képsorozatot készített ezekről a repülőkről, és meg kellett állapítanom 100%-osan,  hogy nem, én még sosem láttam ilyen szép, kecses, törékeny, vibráló lényeket...sajnos.
Nos, ezért is lelkesültem fel, hogy lehet menni hajóval kérész túrára. Tetettem félre jegyet a neten. Ki is mentünk a hajó állomásra, arra a helyre, amire én emlékeztem. Csakhogy nemhogy hajó, de még stég sem volt ott.
Arrébb mentünk, ahol nagyobb tömeg volt.
Nem, nem innen indul, valamilyen jacht-kikötőből. Na, hát az hol van? Kiderítettük.
Trappoltunk vissza, akkor már egy kisebb csapattá duzzadva, a mi kiindulási pontunkra.
Ám hajó ott sem volt, ellenben lezárt stég igen. Jöttek, érdeklődtünk. Innen biztosan nem megy, de megkérdezzük.
Majd jöttek a hírrel: az egy másik jacht-kikötő, ami a Tisza és a Tisza-híd túloldalán van. Kb. 1 km-re. Ez már a hajó indulása előtt 3-4 percben volt. Na, akkor adtam fel.
Viszont öröm az ürömben, hogy afelől is felvilágosítottak, hogy kérészt már ugyan nem látnak a túrázók a hajóról, mivel már ezelőtt egy héttel rajzottak, azaz virágzott a Tisza. Hajókázni meg akármikor elmehetünk.
Most már azt is tudjuk, hol az a kikötő...

Ezután a futkározás után készültek ezek a képek, a most már teljes pompájában díszelgő Tiszavirág pár szobornál. Imádom ezt a helyet.

Suzy újabb készletéből alkothattam. Igazi színkavalkád, esős, szivárványos, napsütéses elemekkel és papírokkal. Alig bírtam ki, hogy mindent fel ne pakoljak az oldalra.
|Credits|


A Raindrops & Rainbows {the kit} előnézetije:
 

A betűkészlet előnézetije.
10, azaz tíz féle betűt tartalmaz, azon kívül, hogy még a készletnek is van sajátja.

És amint feltöltöttem a SO galériájába, rögtön GSO-t is kapott, amit ezúton is köszönök Daginak.

3 megjegyzés:

Gólya írta...

Jaj, de imádom az ilyen határozott szervezéseket. Még jó, hogy nem fizettél előre a jegyért. Milyen rendesek, hogy azért még a tiszavirágzás után egy héttel is elviszik a népet kérészt keresgélni! Élelmes a magyar! :)))
De az oldalad szép, és ennek örülj, tuti jó hely lehet! Ha egyszer arra járok, majd jól megnézem magamnak!

Rita(006) írta...

Kérészt ugyan nem, de a környéket legalább jól körbejártátok! Hajrá!
Nem tudom milyen lehetett a fotósorozat ami beindított Téged, de amit Te csináltál Lánykádról mégszuperebb! No és arról nem is beszélve, hogy Te micsoda szenzációs oldalba tudod mindezeket foglalni!

evadraga írta...

Micsoda kaland! Persze, mostmár biztosan ti is mosolyogtok rajta, dehát akkor, és ott...grr.
A fotóid nagyon klasszak, és az oldal, azt meg frenetikusan!!! :)
Bájos a szobor! Ha arra járok majd, feltétlen megnézem! :)