Nagyon jól telt a hosszú hétvégénk, konkrétan a 2 utolsó nap még elég mozgalmasan is. Hétfőn ugye a maratoni séta körbe a városon, aminek keretében Lili fenékkel jött le a gátról.
Keddre az ünneplés utánra a Kecskeméti Állatkertet terveztem, de Lili nagyon sántított. Még arra is többször rákérdeztem tőle, hogy a Kossuth térről a Damjanics szoborig tudja-e vállalni a sétát? De vállalta, így mentünk ünnepelni.
A Szigligeti Színház művészei adtak műsort, a téren árultak lufit, kürtős kalácsot aranyárban-grammra, mindenhol zászlók, plakátok. A lovasbemutatóból annyit láttunk csak, míg bevágtattak a térre, utána az emberek ügyesen úgy helyezkedtek, hogy a kicsik ne lássanak semmit.
Be akartuk előzni a tömeget, gondoltam, elindulunk a szoborhoz, míg tart a lovasbemutató. Csakhogy rossz irányba akartuk kikerülni a tömeget, a tribün mögött nem engedtek el senkit...szívás. Így vártunk.
Majd lovak ki, művészek egy hatalmas nemzeti színű zászlóval, diákok egy hatalmas Szolnok zászlóval be a térre. Élükön a Szolnoki Katonazenekarral elindultak a szoborhoz. Mikor elhaladtak előttünk, egy bájos mozdulattal besenderedtünk mögéjük mi is. Mikor is hátranéztem és láttam, hogy még a delegációt is sikerült ezzel a belépővel beelőzni, polgármesterünktől elnézést kértem, majd óvatosan lemaradtunk tőlük.
A szobornál egy fiatal színész elordította a Nemzeti dalt, majd egy csuhás tartott beszédet, utána a polgármester.
Majd Himnusz, amire Lili szépen táncolt J
Láttam rajta, hogy unja, így elindultunk, és meglepetten vettük észre, hogy a feldíszített lovaskocsi meg ott áll az úton. Kis lósimizés után több jelentkező is akadt a kocsikázásra, így Lili világgá ment velük.Persze a fényképezőgépet kattogtattam mind a 2 napon, úgyhogy alapanyag lesz egy ideig az oldalaimhoz.
Ja, és végül a Gyerekorvosi ügyeletet is meglátogattuk, mert csak idegesített ez a sántítás, de a dr-nő nem talált semmi komolyabbat. Csak akkor fájt Lilinek, mikor csavargatta a lábát, így megígértem, hogy nem teszek ilyet és hazamentünk.
A Tisza parti sétánkon készült ez a kép is, a fejpánt premierjén. Jól elvagyunk vele, hol felcsúszik, hol le, Lili nem csekély mennyiségű haja nem állja.
A template, amit használtam, Busy Bee - SpringBlooms2
A készlet
SweetDigi Herbal Sense készlete. Ő is sokáig betegeskedett, nyilván ez ihlette a vadiúj készletét is, ami a
DMS boltban kapható